Tarthatatlan az állapot itthon. A könyveimet is eladta, ebben segítői persze H. és L. Sőt L. lopni akart A-tól, az nagyon csúnya történet volt. Bocsánatot kért, de már nem tudok benne úgy bízni, mint korábban. ma meg egy elcsípett üzenetben H írta B-nek, hogy figyeli, hogy hol a tárcám,pontosabban B adta “feladatul” ezt H-nak, de ő nem tiltakozott.
Közben van kontakt és időpont Szatymazra a drogrehabra, beszéltem rengeteg segítővel, de igazán használhatónak csak egy bizonyult. Vagy csak nagyokat fogadnak, vagy semmi ötletük nincs, én meg még azt sem tudom mit kérdezzek, hiszen az elején vagyok az egésznek. Jó lenne valamilyen stratégia, hogy milyen utakat lehet követni, egyáltalán hogy viselkedjek vele, stb.
Voltam leszokott függőnél, aki már jó ideje segítő, persze nem jött el B, így rólam volt szó, megkaptam amolyan csernusista módon, hogy adott egy kövér, nem sportoló (ja, mankóval sportolni) anya, aki társfüggőként élt a férje mellett évtizedekig, meg adott egy alkoholista apa, lám, itt az oka a gyerek függésének. Csakhogy én nem az okokat akarom most megkeresni, azokból azért sejtek sokat, hanem a jelenre vonatkozó stratégiákat szeretnék hallani. Vagy azt, hogy nincsenek stratégiák…az is válasz, akkor a bizonytalanságra készülök fel. De a mártír társfüggő azért durva. Lehet, hogy a válás elhatározásával hamarabb is kész lehettem volna, és tény, hogy gyáva voltam meglépni, de ha korábban válok, és nem tudom eltartani a gyerekeimet és nem tudok megfelelő lakást biztosítani – mert korábban ez lett volna a helyzet, – akkor meg azért lehetett volna megkövezni, hogy miért nem voltam türelmes, miért nem adtam esélyt a férjemnek és miért veszélyeztettem a gyerekeimet. Szóval a hibás csak én lehetek. És ez nagyon fáj.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: